Nyáron jellemző, főleg a 16-18 év közötti korosztálynál, hogy a szülő is szeretné, hogy a szünidő alatt a gyerek belekóstoljon a munkába. De a fiataloknak sem jó mindig a szülőktől pénzt kérni valami rég áhított dologra.

Diákmunka a szülő munkahelyén

Ha még nem dolgozott a diák, az első tapasztalatokat védett és ellenőrzött körülmények között jó megszerezni.  Ha Humán Centrum cégcsoporthoz tartozó Mind-Diák Szövetkezethez fordulnak segítségért, akkor garantált a törvényes szerződés, az ellenőrzött munkakörülmények, és egy helyen több lehetőség közül is lehet választani. 

Gyakorlatilag bármilyen munkakörben kipróbálhatják magukat a diákok. A választásnál érdemes megnézni, hogy a gyerek miben szerzett már jó tapasztalatot az eddigiekben, mi érdekli. Fontos, hogy ne a szülő döntse el, hogy mit dolgozzon a gyerek, mert az a munkáján is erősen meglátszik. 

Szülői ajánlások

Ha a szülő protezsálja be munkahelyén a gyermekét, a Mind-Diák Szövetkezet minden munkaügyi adminisztrációt, hatósági bejelentést, bérszámfejtést elvégez, míg az irányítási jog a cégnél marad. A nagyon kedvező adózás miatt jobban jár a munkaadó is, mintha túlóráztatná a főállású munkatársait. Részletekről itt olvashat, ami alapján javaslatot tehet a munkaadónál.

Fontos tudni, hogy a diákszövetkezeti munkavégzéshez nappali tagozaton kell tanulnia a diáknak és ha még nincs 18 éves, akkor írásos szülői engedély is szükséges a munkavégzéshez.

Esélyek

Természetesen a szülő munkahelyén a legjobbak az esélyek a nyári diákmunkára. Általánosságban a legjobb munkákat a legyorsabbak kapkodják el, illetve azok, akik már korábban bejelentkeztek az iskolaszövetkezet rendszerébe. Ezért érdemes mielőbb regisztrálni és a diákmunka értesítőre feliratkozni, hogy a net böngészése nélkül, azonnal megkapják e-mailben a legfrissebb diákmunkák listáját. Több cég most áll szezonnyitás előtt, vagy térnek vissza a korábbi működési szintre. Minden nap kerülnek fel új álláshirdetések. 

Azt nem hallgathatjuk el, hogy most a veszélyhelyzet után a túljelentkezés óriási. Az esélyek úgy növelhetők, ha az elsők között és minél részletesebben kitöltött diákprofillal jelentkezik a diák. A profilban lehet látni, hogy hogy aktív-e a jelentkezés és írásos értesítőt is kap a kiválasztási döntésről. A kiválasztási folyamat általában 1-3 hét, de most a jelentkezők nagy száma és a fokozatos újranyitás miatt elhúzódik a megrendelők visszajelzése, ami alapján megkezdődhetne a munka. Javasoljuk, hogy több munkára is jelentkezzen a diák, így növeli esélyeit.